Német kisebbségi önkormányzata az egyik szervezője a július 8-án tartandó JÁKUGA Fesztiválnak, melynek helyszíne a mosonszentpéteri templomtér ezúttal is. 9 órától szabadtéri főzőversennyel kezdődik a rendezvény, a megmérettetésnek 12 órakor hirdeti ki az eredményét a zsűri. 14 órától nemzetiségi műsorok váltják egymást. Fellépnek a jánossomorjai, az andaui és dunaharaszti fúvószenekarok, a győri Heimat kórus és a kimlei Male Dunaj Énekkar, majd majorette felvonulással kezdődik az esti program, melyen Tabáni István énekesé a főszerep. A fesztivált végül hajnalik tartó utcabál zárja.

A fesztivál kísérőprogramja a Sváb ételek randevúja. Csülök, grill-és babból készült finomságokat kóstolhatnak az érdeklődők.

„Idén sem maradhat el fesztiválunk, mert szinte már hiányzott egy kis fúvószene a város életéből. Nagy szeretettel várunk mindenkit, kicsiket és nagyokat. Persze nem kívánjuk, hogy egyszerre legyen jelen minden korosztály, hiszen a program összeállításában is arra törekedtünk, hogy aki gyerekkel érkezik, az már reggeltől ott lehessen. Majd a délután során jöhetnek az idősebbek, akik a fúvószenét szeretik, és a harmonika hangjaival emlékeznek fiatal korukra. Az esti utcabálon pedig a fiatalok tudnak együtt táncolni a középkorosztállyal: a befejező programmal őket csalogatnánk ki” – hangsúlyozták a szervezők közösségi oldalukon.

S hogy mi az a JÁKUGA? Ezt Wenesz József, a Jánossomorjai Fúvós Egyesület elnöke árulta el: Jánossomorjai Kulturális és Gasztronómiai Fesztivál.