A darnózseli iskola testnevelő tanára, Krúg József szervezte a településen a futást, aki szerint a rendszeres mozgás elengedhetetlen része az egészséges életmódnak.
„Az elképzelés az, hogy országos szinten összeadódjon annyi kilométer, amellyel körbe lehet érni Magyarországot. Ez 2246 kilométer, de eddig nem volt olyan év, hogy ennek többszöröse ne jött volna össze” – mondja a sportember, aki hosszú ideig irányította és szervezte a sportéletet Mosonmagyaróváron.
„Az Országfutás honlapján lehetett csatlakozni a mozgalomhoz, így mérhető az eredmény. De igazából nem ez a fontos, hanem a testmozgás. De a közösségi szellem erősítése sem mellékes szempont” – tette hozzá.
Ragyogó idő volt 22-én, szombaton, s talán ez is növelte a futókedvet. A visszaérkezőket, amelyek nem kis része volt iskolás, Fazekas Zoltán polgármester várta egy kis harapnivalóval és forró teával.
Az Országfutást évi két alkalommal is megrendezik. Az első tavaszi futáson 46 000 kilométer jött össze, ez közel 4000 ember teljesítmény. Ősszel már ötezren futottak. A harmadikon tavaly ez a létszám már meghaladta a hét és félezer főt, akik összesen 71 000 kilométer teljesítettek. Így elmondható, hogy a kitűnő ötlet országszerte számos támogatóra lelt.