A nyomozás adatai szerint augusztus elsején hajnalban érkezett a bejelentés a rendőrségre arról, hogy Mosonmagyaróváron az egyik társasházban kiabálás hallatszott. A kiérkező járőröknek egy ott lakó férfi elmondta, hogy nőismerősének párja hangoskodott a lakás előtt, de időközben a férfi a helyszínről távozott. Az intézkedők 3 óra 30 perckor – egy ismételt bejelentést követően – megint megjelentek a társasház előtt, ahol a bejárati ajtó biztonsági üvegét betört állapotban találták. A rendőrök adatgyűjtést követően fél órán belül felkutatták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D.D. Lajos 23 éves mosonszolnoki lakost.

A férfit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított kihallgatásán elismerte, hogy miután összeveszett barátnőjével dühében ököllel beütötte az épület bejárati ajtajának üvegét.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.