Kifejtették: a díjtámogatás térítésének a feltétele, hogy a gazdálkodók legkésőbb június 11-ig külön tüntessék fel az egységes díjtámogatási kérelemben, hogy a támogatást igénybe kívánják venni. 
Póczik András, a FBAMSZ szakértője szerint a kérelmet mindenképpen érdemes május 15-ig benyújtani, ezt követően ugyanis késedelmi szankcióval kell számolni, melynek mértéke munkanaponként a támogatási összeg 1 százaléka.

A FBAMSZ becslése szerint a díjvisszatérítés mértéke várhatóan a tavalyihoz hasonló módon alakul majd: az "A" típusba tartozó, azaz szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára, illetve ez évtől csonthéjas és héjas növényi kultúrákra is kötött csomagbiztosítások esetében a díj 65 százalékát fizethetik majd vissza. 
A "B" típusba tartozó ültetvény és zöldségkultúrák, valamint a többi ("C" típusú) támogatott biztosítások esetében 40-40 százalék körüli mértékű lehet a visszatérítés, erre nyújthat fedezetet a rendelkezésre álló, 5 milliárd forint keretösszeg.

A közleményben kitértek arra, hogy a támogatott növénybiztosítások rendszere évről évre bővül: 2018-ban az Agrárminisztérium (AM) 4-ről 5 milliárd forintra emelte a pályázható éves támogatás összegét, idén pedig már a "B" biztosítási típusban elérhetővé vált mind a kilenc kockázati fedezet: őszi fagy, téli fagy, tavaszi fagy, tűz, jég, vihar, aszály, árvíz, illetve felhőszakadás okozta károkra egyaránt kiterjeszthető a megkötött biztosítás.

Az alkuszszövetség tapasztalatai szerint a gyakorlatban a támogatott biztosítások többsége tűz- és jégkár, illetve vihar okozta kár kockázatára terjed ki. A különösen az alföldi megyékben pusztító tavaszi aszály okozta károk részleges megtérítésében a biztosítók viszonylag csekély mértékben érintettek. 

A tavaszi vetésű növényeknél az aszálykárok kockázatviselési kezdete május 1., az őszi vetés esetében március 1., amennyiben az adott időszakra a gazdálkodó rendelkezik érvényes biztosítással.
Az úgynevezett kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert 2012 januárjában vezették be. Az egyik pillér a már korábban is létező kárenyhítési rendszer, míg a másik a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának egy részét támogatásként visszakapják. 

Az AM korábbi tájékoztatása szerint a díjtámogatási rendszer bevezetése óta több mint 66 ezer kérelmet támogattak mintegy 21 milliárd forint értékben. Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók továbbra is négy biztosító: az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak.