A négy válogatóból összesen húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét - közölte az MTVA Sajtó Osztálya hétfőn az MTI-vel.
 
A második válogatóban Andelic Jonathan (dalának címe: Áldom), anevemandras/Kállay Saunders (Hazaérek majd), GERENDAS ft. Dárdai Blanka (Senkié), a LongStoryShort! (Talán holnap), a No Sugar (Falak), Noémo (Hableány), Pejtsik Panna (Fehér elefánt), a Phoenix RT feat Diószegi Kiki (Jelzőfény), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), valamint YOULI (A legjobb) lép színpadra.
 
A közlemény kiemeli: A Dal 2021 jubileumi, tizedik sorozatában nemcsak a végső győztes, hanem mind a nyolc döntőbe jutó dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban. A március 13-i fináléban a zsűri által legjobbnak ítélt, legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra szavazhatnak a nézők, az ő voksaik alapján derül ki a végső győztes kiléte.
 
Az év dalának előadója tízmillió forint pénzjutalmat kap, a zsűri pontjai alapján a legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-ötmillió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző egy-egymillió forint díjazásban részesül.
 
A múlt szombati első válogatót Szőke Nikoletta nyerte Új esély című dalával, mellette a zsűri még Galda Leventét (Eredő), a Tortugát (Törnek az ablakok) és Hajdu Eriket (Szürke madár) juttatta tovább pontszámaival. Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot a Mudfield és a Nincsen szerencsém című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.
 
A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.
 
A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.