A rendőrségre érkezett bejelentés május 20-án 23 óra 20 perckor arról, hogy többen összeverekedtek egy mosonmagyaróvári italbolt előtt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy két szerb állampolgárságú férfi összeszólalkozott a vendéglőhelyen egy helyi férfival, majd az épület előtt kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedés során a 32 éves mosonmagyaróvári férfi arcon ütötte az egyik szerb férfit, akit emiatt orrcsonttöréssel vittek a mentők kórházba.

A járőrök mindhárom verekedőt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd hétfőn garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók a 32 éves helyi férfi ellen – fentieken túl – súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt is indítottak eljárást.