A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az elkövetők január 4-én tulajdonították el a páncélszekrényt, amelyet egy erdőben felfeszítettek. Hogy melyik német településen történt az eset, arra a rendőrök nem adtak választ. 
    
A két férfi a széfből zsákmányolt ékszerekkel, három pisztollyal és egy vadászpuskával Ausztriába menekült egy német rendszámú BMW-vel. Az osztrák hatóságok a határig követték őket és értesítették a magyar rendőröket. A menekülők Hegyeshalomnál kikerülték az ellenőrzést, úgy érkeztek Magyarországra.

Németországtól Tatáig üldöztek két fegyveres betörőt
 



    
Később a járőrök az M1-esen meglátták a Budapest felé haladó járművet, amely azután letért az autópályáról és Tata felé tartott. Miközben a két férfi megpróbált elmenekülni a tatai járőrök elől, autójuk lesodródott az útról és a szántóföldön állt meg.
    
A rendőrök a jármű közelében elfogták a két 38 éves férfit, majd lefoglalták a pisztolyokat és az ékszereket, a Győr-Moson-Sopron Megyei nyomozók pedig Jánossomorján megtalálták a menekülés közben elrejtett vadászpuskát.
    
A rendőrség D. Róbert és D. Zsolt ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indított büntetőeljárást. A gyanúsítottakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozást az osztrák és német hatóságokkal együttműködve folytatják le.

Németországtól Tatáig üldöztek két fegyveres betörőt
 
Németországtól Tatáig üldöztek két fegyveres betörőt