A közleményben azt írták, 2018. január és november között 82 580 gyerek született, 1408-cal, 1,7 százalékkal kevesebb 2017 azonos időszakához képest. Januárban, június-júliusban és októberben valamelyest több, február-májusban átlagosan 3,7; augusztus-szeptemberben és novemberben pedig 2,2 százalékkal kevesebb élve születést regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú, 1,3 százalékos növekedés októberben, a legjelentősebb, 7,2 százalékos csökkenés májusban történt. 
    
A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, a 2017 azonos időszakára számított 1,5-höz képest.
    
November végéig 118 693-an haltak meg, 1,2 százalékkal, 1450-nel kevesebben, mint egy évvel korábban. A legnagyobb csökkenést januárban regisztrálták, akkor majdnem 22 százalékkal kevesebben haltak meg, míg a legnagyobb növekedés márciusban következett be, amikor több mint 15 százalékkal többen hunytak el, mint 2017 azonos hónapjaiban. Ennek hátterében a 2017-hez képest később tetőző influenzajárvány állhatott. Tavaly április-júniusban és novemberben átlagosan 1,4 százalékkal mérséklődött, július-októberben pedig 2,7 százalékkal emelkedett a halálozások száma az egy évvel korábbihoz képest.
    
Mivel a születések száma kevésbé csökkent, mint a halálozásoké, a természetes fogyás a 2017. január-novemberi 36 155-tel szemben 2018 ugyanezen időszakában 36 113 volt, ami 0,1 százalékos javulást jelent.
    
Tavaly az első tíz hónapjában 48 725 pár kötött házasságot, egy százalékkal, 447-tel több, mint 2017-ben. Az első negyedévben nem változott számottevően, május-júniusban, augusztusban és októberben emelkedett, a többi hónapban csökkent a házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz képest. 
    
A legnagyobb, 9 százalékos növekedést a szezon csúcsát jelentő augusztusban, míg a legjelentősebb, 9,1 százalékos visszaesést júliusban regisztrálták. Ez utóbbi annak tulajdonítható, hogy 2017 júliusában eggyel több hétvége volt.
    
Január és november között ezer lakosra 9,2 élve születés és 13,3 halálozás jutott, mindkettő 0,1 ezrelékponttal kevesebb volt a 2017. január-novemberi értéknél, aminek eredményeként a természetes fogyás 4 ezrelékes értéke nem változott. Ezer élve születésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenést jelent 2017 azonos időszakához képest. 
    
A házasságkötési arányszám 5,5 ezrelékes értéke mintegy 0,1 ezrelékkel haladta meg az egy évvel korábbit – olvasható a közleményben.