A műsorban elhangzott, hogy a Századvég legfrissebb elemzése szerint "a Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc által fémjelzett baloldal" olyan adóemelési tervekkel állt elő, amelyek megakasztanák a polgári kormány elmúlt tizenegy évben megvalósított adócsökkentési és családtámogatási politikáját.
 
Palóc André azt mondta: "a Gyurcsány-korszakot" a többkulcsos adórendszer, a folyamatos rezsi- és adóemelés jellemezte. Az elmúlt tizenegy évben a baloldal folyamatosan kritizálta a kormány adócsökkentési és családtámogatási politikáját és annak sikerességét is megkérdőjelezte - tette hozzá.
 
Közölte: míg a személyijövedelemadó-befizetések összege 2010-ben 1600 milliárd forint volt, mostanra ez már több mint 2700 milliárd forint. Bár kevesebb adót kell befizetni, a foglalkoztatás bővülése miatt ezt többen teszik - jelezte.
 
Palóc André kijelentette: a baloldal által szorgalmazott többkulcsos adó bevezetése veszélybe sodorná a többi között a gazdaság fehérítését célzó törekvéseket, és minden adózót kedvezőtlenül érintene, mivel ha az állam kevesebb pénzt hagyna az embereknél, csökkenne a fogyasztás, ami munkahelyek megszűnéséhez vezetne.