Évente több mint félmillióan vesznek részt Magyarországon közjegyző előtt hagyatéki eljárásban. A mintegy 120 ezer eljárás 90 százaléka fél éven belül lezárul, de az ügyek egy része akár egy éven túl is elhúzódik.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felméréséből kiderült, az 500 ember részvételével januárban készített online kutatás azt mutatta: a magyarok 75 százaléka tévesen úgy tudja, hogy az örökség és az örökösök felkutatása a hatóságok dolga, holott az örökösök feladata közreműködni a minél pontosabb hagyatéki leltár elkészítésében, és az ő felelősségük, hogy a hagyatéki tárgyalásig előkerüljön az összes örököstárs.

A válaszadók mindössze harmada tudta, hogy az örökösök egymással és a hitelezőkkel is megegyezhetnek a hagyatéki tárgyaláson, és azzal is kevesen vannak tisztában, mit tehetnek és mit nem az eljárás lezárása előtt az elhunyt vagyonával. 

A közjegyzők tapasztalata szerint Magyarországon egyre több – minden hetedik – hagyatékot terhel hitel, ezért ma már a túlnyomó többség (89 százalék) tisztában van azzal, hogy a leltárban fel kell tüntetni az adósságokat is. Arról azonban csak a válaszadók 34 százalékának volt információja, hogy az örökösöknek lehetőségük van a hagyatéki eljárás során megegyezni a hitelezőkkel. 

A válaszadók valamivel több mint fele (57 százalék) volt tisztában azzal, hogy a hagyaték átadása előtt csak akkor veheti fel az örökhagyó bankszámláján szereplő összeget, ha haláleseti kedvezményezettként van megjelölve, az örökhagyó életében adott meghatalmazás a halállal hatályát veszti. 

A hagyaték tárgyát képező ingatlanokkal kapcsolatban csak kevesen (17 százalék) tudják azt, akár már az eljárás ideje alatt el lehet kezdeni azok értékesítését – például az adásvételi szerződés is elkészülhet –, azzal, hogy a szerződés hatálybalépése a hagyaték átadásától függ. 

A közjegyzők szerepét illetően is sok a félreértés: a megkérdezettek egyharmada úgy gondolja, hogy ha az örökösöknek nem sikerül egyezségre jutniuk az eljárás során, akkor a közjegyző határoz a hagyaték sorsáról, holott ilyenkor csak bírósági eljárásban születhet döntés. A hagyatéki eljárás során ugyanakkor lehetőség van arra, hogy az örököstársak – akár a végakarat tartalmától függetlenül vagy a törvényi rendelkezésektől eltérően – megegyezzenek egymással. 

A válaszadók 35 százaléka tudta csak, hogy ha vita van az örökösök között és nem tudnak megegyezni, akkor csak bíróság előtti perben dönthető el, hogy kit mi illet a hagyatékból. Idézték Tóth Ádámot, a MOKK elnökét, aki szerint az örökösök sokat tehetnek a hagyatéki eljárás mielőbbi lezárásáért, a többi között azzal, ha alaposan feltérképezik, milyen vagyontárgyak maradtak az elhunyt után. Az is gyorsíthatja az eljárást –tette hozzá –, ha az örökösök már a tárgyalás előtt egyeztetnek arról, hogyan osztanák fel egymás között a vagyont, vagy ha mindannyian lemondanak fellebbezési jogukról.