Közúti közlekedési ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök július 17-én 20 óra 10 perckor egy kocsi vezetőjét Mosonmagyaróváron. Az autó adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a rajta lévő rendszámot egy másik járműre adták ki.

A 28 éves sofőr az igazoltatásakor egy szlovák vezetői engedélyt adott át a járőröknek, aminek az ellenőrzésekor az egyenruhások megállapították, hogy az hamis. A halászi férfit elfogták a rendőrkapitányságra előállították és egyedi azonosító jellel visszaélés, valamint közokirat-hamisítás bűntettei miatt gyanúsítottként hallgatták ki.