A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint két ismeretlen férfi november 6-án 13 óra 35 perckor egy mosonmagyaróvári zálogházba bementek és előzetes felszólítás vagy fenyegetés nélkül egy kalapáccsal egy üveges vitrint betörtek és abból ékszereket vettek magukhoz. Az elkövetők a lopott értékekkel elhagyták az üzletet. A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt.

A magasabb férfi körülbelül 25 és 30 év közötti, 180 centiméter magas, normál testalkatú. A rövid, barna hajú elkövető kék felsőt és farmert viselt. A másik személy hasonló korú, körülbelül 160 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor szürke felsőt és farmert viselt.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a grafikákon látható ismeretlen férfiakat vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.