Jánossomorján közlekedett egy autó vezetője augusztus 27-én 13 óra 47 perckor. A Szabadság út 1. szám elé érve, egy enyhén jobbra ívelő kanyarban járművével áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol érintőlegesen nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személyautónak. Az ütközést követően a vétkes sofőr a baleset helyszínéről megállás nélkül távozott. A rendőrök rövid időn belül beazonosították, elfogták és a rendőrkapitányságra előállították az anyagi káros balesetet okozó 41 éves jánossomorjai férfit, akivel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A rendőri intézkedéskor az is kiderült, hogy a sofőr nem a saját autójával okozta a balesetet, illetve azt a jármű tulajdonosának engedélye nélkül vezette. Az eljárás során kirendelt orvosszakértő a véleményében megállapította, hogy a férfi szervezetében bűncselekményi értékhatárt meghaladó szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, ezért őt a rendőrök ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadta.