Elmondta, a nyugdíjak reálértéke 2010 és 2014 között a valódi mértéke fölé becsült inflációt követő emelések miatt több mint 8 százalékkal nőtt, ami felért egy 13. havi nyugdíj kifizetésével.

Mivel az idei 1,6 százalékos nyugdíjemelés nem éri el az infláció várhatóan 2,4 százalékos mértékét, kormány úgy döntött, hogy 0,8 százalékos kiegészítést ad, amelyet visszamenőleg is megkapnak a jogosultak.

A pótlólagos emelés mellett nyugdíjprémiumot is fizet novemberben az állam. Farkas András jelezte: ennek hátterét a nyugdíjtörvény adja, amely kimondja, hogy ha a bruttó hazai termék növekedésének várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás idei egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor novemberben nyugdíjprémiumot kell fizetni.

Ezt megkapják azok is, akik még nem nyugdíjas korúak, ide tartoznak például a „nők 40” program kedvezményezettjei, a politikai rehabilitáltak, a fogyatékkal élők és a megváltozott munkaképességűek is. A nyugdíjprémium és az egyszeri juttatás összege átlagosan 24 ezer forint – közölte Farkas András.