Nem mindig voltak a családok a középpontban, az új kormány számára a gyerekek és a családok az elsők – fejtette ki az M1 Ma Reggel című műsorában az EMMI államtitkára. Rétvári Bence hozzátette, volt, amikor spórolni akartak a családokon, volt, hogy elvették a GYES egyharmadát, vagy iskolákat zártak be több mint 300 helyen, és a családi adókedvezmények megvonásával csak növelték a családok terheit, ami nyilvánvalóan anyagi nehézséget okozott, de szimbolikus jelentősége is volt.

„Ha viszont 2010 óta, ha valaki végignéz az éveken, egyikről a másikra, a másikról a harmadikra, és így tovább, akkor azt láthatjuk, hogy nem volt olyan év, amikor egyikről a másikra ne bővültek volna a családi támogatások. Vagy bevezettük, vagy bővítettük a családi adókedvezményeket, jött a Babakötvény, jött a CSOK, jött a GYED extra, annak is különböző részei, akár a diplomás GYED, vagy még sorolhatnám, hogy mennyi minden” – részletezte az államtitkár.

Rétvári Bence folytatta a sort: a kormány ügyelt arra, a munkahelyvédelmi akcióterv keretében, hogy az édesanyák könnyebben tudjanak visszamenni dolgozni, így emelkedett rekordmagasságba a női foglalkoztatottság. Továbbá az államtitkár beszélt az Erzsébet-táborokról is: évek óta nagyjából 500 ezer ember járhat táborozni abból a pénzből – az étkezési utalványok profitjából –, amelyet korábban három francia cég kivitt az országból.

Heteken belül elkészülhetnek a következő nemzeti konzultáció kérdései
 

 

„Ezért mondjuk azt, hogy Magyarország egyre családbarátabb ország, a saját lábukra állva tudjuk ezt megtenni, hiszen a költségvetésben meg tudtuk duplázni a családtámogatásokat, ezermilliárd forintot fordított a családokra 2010-ben Magyarország, most, idén 2000 milliárdot fordít” – magyarázta Rétvári Bence.

Az államtitkár kiemelte, a családok további támogatásával kapcsolatban a kormány akciótervet készít, ehhez azonban meg kell őket kérdezni arról, hogy mi az, amivel az állam segíthet, illetve arról, hogy hogyan lehet lebontani azokat az akadályokat, ami miatt az emberek úgy érzik, hogy nehezebb gyereket vállalni, és hogyan lehetne ezt könnyebbé tenni.

„Mi meg kívánjuk adni mindenkinek a következő hónapokban a lehetőséget, hogy a legfontosabb nemzetstratégiai kérdésben, a gyermekek vállalásában, gyermekek születésében beleszóljon a magyar állam döntésébe” – szögezte le az államtitkár.

A kérdések heteken belül elkészülhetnek, és mindenkinek lesz kellő ideje arra, hogy  mindenki beleszóljon Magyarországon abba, hogy a kormányzás legfontosabb kérdésében mi történjen a következő években, fogalmazott az EMMI államtitkára, Rétvári Bence az M1 Ma Reggel című műsorában.