Varga Mihály elmondta, hogy a geotermikus hőenergia használatának bővítése több szempontból is fontos Magyarország számára: emeli az energiaellátás biztonságát, csökkenti az importfüggőséget, hozzájárul az energiaárak mérsékléséhez és javítja az ország helyzetét környezetterhelés szempontjából. 
    
A mosonmagyaróvári beruházás azt mutatja, hogy van lehetőség a geotermikus energia felhasználására. Magyarország geotermikus gradiense másfélszerese a világénak, ami azt jelenti, hogy a kőzetek hőmérséklete húszméterenként egy Celsius fokkal nő a felszíntől távolodva. Ez Európában egyedülálló adottság, amivel élni kell - mondta a miniszter. 
    
A mostani beruházás összhangban van az Irinyi Tervvel, a nemzeti energia stratégiával és a megújuló energiahasznosítási programmal, amelyek mind Magyarország versenyképességének növekedését szolgálják - mondta.
    
Magyarország a megújuló energia használatában tett vállalása már elérte a 2020-as célt, a 14,6 százalékos felhasználási arányt, de az energiahatékonysági beruházások folytatódnak, a támogatásokra szánt forrásokat pedig bővíteni szeretné a kormány. 
    
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a jelenlegi beruházás a 21. századba viszi a térséget, aminek az egyik fő kihívása az energia, a megújuló energia felhasználása lesz. 
    
Árvay István polgármester azt hangsúlyozta, hogy bár Magyarország geotermikus nagyhatalom, de a teljes energiafelhasználásnak csak a 0,28 százalékát teszi ki a geotermikus energia használata. 
   
A geotermális erőművel várhatóan több mint tízezer lakás, kétszáznál is több cég és közintézmény fűtése lesz környezetbarát a városban azzal, hogy az erőmű a helyi távfűtési rendszerbe csatlakozik majd. 
    
A kivitelező és üzemeltető Geotherm Hungary Kft. tulajdonosa, Kovács Péter elmondta, hogy a termelőkút fúrása már megtörtént, hamarosan a visszasajtoló kút fúrása kezdődik. Ezt követően építik meg a hőközpontot és a hozzá kapcsolódó vezetékrendszert. Az erőmű várhatóan 7500 tonna szén-dioxid kibocsátását váltja ki.