A LED-es világítás ötödannyi energiát fogyaszt, a halogénizzók kivezetése évi 15 millió tonnával csökkenti az unió szén-dioxid-kibocsátását. A döntéssel a fogyasztók is jól járnak, becslések szerint ugyanis negyvenezer forint megtakarítást is elérhetnek a LED-es körtékkel.

A halogénizzó esetében fontos tudni, hogy ez csupán egy dologgal volt több, mint egy hagyományos 60 vagy 100 wattos izzó – mondta Hamvas Zoltán, a Világítástechnika Kft. világítástervezője, villamosmérnök a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A halogénizzók izzóterét halogéngázzal töltötték meg. A hagyományos izzóknál, amennyiben izzítottuk a volfrámszálat, abból olyan részecskék távoztak, amelyek a hidegebb üvegfalra kiültek, így csökkent a fénykibocsátás.

Az egyik ok, hogy a halogénizzóknak gáztöltetet adtak, hogy az megakadályozta a volfrámrészecskék kiülését a búrán belül. A halogéngáz ezeket visszakötötte a volfrámszálra, így csaknem duplájára emelte az izzók élettartamát – közölte a szakember.

A világítástervezés szempontjai  

Bálint Fanni, a Myhome Design egyik tulajdonosa elmondta: sokan fordulnak a cégükhöz, azonban az a tapasztalata, hogy túl későn. A világítástervezés a kivitelezés első lépése, tehát előre kell gondolkodni A tervezéshez előre tudni kell, hogy melyik helység milyen funkciókat lát el, milyen berendezésekkel – hangsúlyozta. Hozzátette: ügyfeleiknek inkább a meleg fényű világítást ajánlják otthonaikba, hiszen az sokkal közelebb áll a természethez, és jobb hangulatot ad.

Környezetbarát a LED-es világítás

Hamvas Zoltán szerint a halogénizzók gyártásának betiltása fontos lépés volt az Európai Unió részéről, főként környezetvédelmi szempontból. A tiltás egy 2009-ben hozott döntés eredménye, ami azóta fokozatosan tart. Először „áldozattá váltak” a 100 wattos izzók, majd az opálbúrásak, majd sorban elfogytak a 25 wattos izzók is. Ennek indoka, hogy minden egyes kilowattóra teljesítmény előállításához tartozik egy szén-dioxid-termelés is, ami körülbelül 360 kilowattonkénti grammot jelent.

A szakember hozzátette: ez abból adódik, hogy az energianyerésünk még mindig a legnagyobb arányban fosszilis tüzelőanyagok elégetésével keletkezik.

A tiltás ellenére maradnak még speciális halogén fényforrásaink, de már kialakulóban vannak a LED-es megoldások is, amelyek hatásfoka, energiamegtakarítása hosszú távon sokkal előnyösebb.