●      A nyaralótelepülések külön utat járnak az országos lakáspiacon belül, a járvány élénkítette a keresletet.

●      A nyaralók iránti érdeklődések szempontjából legnépszerűbb Győr-Moson-Sopron megyei településeken júniusban 336-502 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat. Többségükben drágulás ment végbe éves összevetésben.

●      Dunaszigeten például 22 százalékos, Lipóton 17 százalékos, Nyúlon 19 százalékos áremelkedés ment végbe a kínálati piacon egy év alatt.

Boom a nyaralók piacán

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A nyaralótérségekben és nyaralótelepüléseken található lakóingatlanok iránti érdeklődés évek óta erősödik. Ez köszönhető annak, hogy a pandémia megjelenéséig sok háztartás anyagi helyzete javult és egyre többen vették tervbe, hogy második ingatlanként nyaralót vásárolnak. A járvány pedig adott egy lökést ennek a folyamatnak, a kijárási korlátozások miatt pedig a kerttel rendelkező ingatlanok felértékelődtek a piacon.” Ráadásul a járványhatás az országos “albérletpiacra” is feltette a nyaralóövezeteket. Balogh László példaként említette, hogy tavaly nyár elején jelentősen nőtt az országban legkeresettebbnek számító Balaton-parti és Velencei-tó melletti kiadó nyaralók, házak iránt érdeklődők száma. Az ingatlan.com szakembere azt mondta, hogy egy család számára a panziók és hotelek 1-2 heti szállásdíjához képest nem sokkal jelent nagyobb kiadást egy nyaraló egész hónapra történő kibérlése. A kiadó nyaralók iránti fokozódó igény pedig a befektetési célú vásárlók érdeklődését is felkeltette.

Az országos piac mellett a különböző megyékben is látszik a nyaralók népszerűsége. Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy az eladó nyaralók iránti keresletet tekintve legnépszerűbb Győr-Moson-Sopron megyei településeken 336-502 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra az ingatlanokat, ez pedig drágulást jelent éves összevetésben.

Győr-Moson-Sopron megyei körkép - árakkal

Élénkül a nyaralópiac Győr-Moson-Sopron megyében
 

 

A konkrét településeket nézve kiderül, hogy Dunaszigeten például 22 százalékkal 356 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Lipóton 17 százalékkal 336 ezer forintra, Nyúlon 19 százalékkal 437 ezer forintra, Győrújbaráton ugyancsak 17 százalékkal 466 ezer forintra emelkedett.

Balogh László szerint a járványhatás visszahúzódásával, a gazdaság várható fellendülésével, valamint a turizmus erősödésével a nyaralók piacán további élénkülésre lehet számítani Győr-Moson-Sopron megyében is.

Az ingatlan.com-ról

Az ingatlan.com Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja. Küldetése a teljes körű, hatékony és etikus ingatlanpiac megteremtése. Évente több mint 120 ezer magánszemély és több mint 9000 ingatlanközvetítő hirdet az ingatlan.com-on. A weboldal havonta több mint 3,5 millió látogatóval rendelkezik, és itt található a legtöbb ingatlanhirdetés. Az ingatlan.com 1998-ban indult, és azóta a szektor független és hiteles szereplője: ingatlanhirdetésen kívül más tevékenységet nem végez, és egyéb ingatlanpiaci érdekeltséggel nem rendelkezik. A weboldalt üzemeltető ingatlan.com Zrt. 100%-os magyar tulajdonban áll. A cégcsoporthoz tartoznak a kereskedelmi ingatlanpiac vezető hirdetési portáljai: az iroda.hu, a retail.hu és a raktar.hu, valamint a money.hu is, ahol számos bank kínálatát lehet összehasonlítani egy helyen. További információ: info.ingatlan.com