Az intézkedő járőrök január 17-én 13 óra 39 perckor ellenőrizték egy személykocsi vezetőjét, aki az intézkedés során zavartan viselkedett. K. Péter 32 éves máriakálnoki lakos ruházatának átvizsgálása során kábítószergyanús növényi származékot és annak fogyasztásához használatos eszközt találtak.

A rendőrök elfogták és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították a férfit, aki ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Drogosokat kaptak el a rendőrök Mosonmagyaróváron
 

 

A rendőrkapitányság járőrei január 16-án 18 óra 50 perckor pedig egy személykocsi sofőrjét és három utasát igazoltatták. A rendőrök a kocsi átvizsgálása során, annak egyik tároló rekeszében kábítószergyanús növényi származékot és kábítószer fogyasztásához használt eszközt találtak. A rendőrök mintavétel céljából előállították M. K. Ernő 24 éves, R. Dávid 27 éves, L. Krisztofer 21 éves és V. I. Sándor 25 éves mosonmagyaróvári lakosokat, a velük szemben alkalmazott gyorsteszt mindegyikük esetében pozitív eredményt mutatott.

A mosonmagyaróvári nyomozók a négy fiatal férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A jármű vezetőjének bódult állapotban történő vezetés miatt is felelnie kell.