Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a 2010-2020 közötti időszaknak a legnagyobb nyertese a magyar közút.

Kifejtette: kormány 2014 után elfogadott közlekedési stratégiája szerint 2022-re valamennyi megyeszékhelyet és megyei jogú várost be kell kötni a gyorsforgalmi úthálózatba és valamennyi autópályának el kell érnie az országhatárt. A programban csaknem kilencszáz kilométer gyorsforgalmi út épülni meg 2020-ig, mintegy 2500 milliárd forintból. Ennek több mint a felét a költségvetés adja.

A program jól halad, mert a projektek csaknem hetven százalékánál jövő év elejére átadják a munkaterületet és megindul a munka - tette hozzá.