Szakály Sándor a Gyásztéren, az egykori határőrlaktanya közelében felállított emlékműnél kifejtette: amíg képesek vagyunk együtt gondolkodni arról, hogy szükséges egy független, önálló, demokratikus polgári Magyarország, "ahol az érték a mérték, ahol a keresztényi hagyományok és eszmék nem vésznek kárba, és ahol mindig képes összegyűlni a közösség emlékezni eleire", addig marad meg a szabadság. 
    
Ha egyesek képesek voltak életüket feláldozni valamiért, akkor "bennünket szél, hó, eső nem szabad, hogy visszatartson az emlékezéstől", legyenek ők 1956 áldozatai, a két világháború hősi halottai, vagy azok, akiket a nemzet történelméből 1945 után csaknem fél évszázadon keresztül "ki akartak radírozni" - mondta a főigazgató.
    
Szakály Sándor hangsúlyozta: az áldozatokra sokáig nem lehetett emlékezni. "Nem kevés dolgot hallgattak el történelmünkben és írtak át más történelemmé", ma pedig "sokan megkapjuk azt a vádat", hogy átírjuk a múltat. "Igen, mert a múltat meghamisították" - mondta, hozzáfűzve: ha egy nemzet nem tartja meg múltját, hagyja, hogy kitöröljék nagyjait és hőseit, akkor az a nemzet elvész. 
    
Meglátása szerint azoknak, akik elkövették a bűnöket, oda kellett volna állniuk a meggyilkoltak családtagjai, vagy egy közösség elé, és azt mondani, hogy "több volt, mint vétek, amit tettem, bűn volt, oldozzanak föl alóla". 
    
A történész hozzátette: a "gonosz" 1945 után jelent meg, és próbálta egy szabadságát mindig megvívni és megtartani akaró nemzetet rabigába hajtani. Sikerült bizonyos értelemben, de 1956-ban egy egész nép mondta, hogy elég volt. Véleménye szerint az emberekben egy közös, "irigylésre méltó" gondolat volt, hogy "ruszkik, haza!".

A szabadság addig marad meg, amíg együtt gondolkodunk
 



    
Azok, akik Mosonmagyaróváron is felvonultak, el akarták tüntetni azt a jelképet, amely Magyarország szégyene volt 1945 után, a vörös csillagot - mondta. Hozzátette: a fájdalom Mosonmagyaróvár egészének a fájdalma, remélhetőleg még hosszú évtizedeken keresztül az lesz, mert - mondta Szakály Sándor - bízik abban, hogy nem felejtik el az áldozatokat és a megtorlás áldozatait sem. 
    
A megemlékezés zárásaként a résztvevők az emlékezés koszorúit helyezték el a Gyásztéren álló Golgota-szobornál.
   
Mosonmagyaróváron az évfordulóra emlékezve csütörtök délután koszorút helyeztek el a Karolina Kórház és Rendelőintézet épületén lévő emléktáblánál, a Vár épülete előtt, a Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola épületénél, valamint a városháza épületén lévő emléktáblánál. 
    
Hatvanegy évvel ezelőtt a határőrlaktanyánál több mint százan vesztették életüket, amikor a laktanyából a fegyvertelen tüntetők közé lőttek.
    
A mosonmagyaróvári képviselő-testület október 26-át 1999-ben nyilvánította városi gyásznappá.