A magyar kormány számára a Családháló Alapítvány és a Kárpátaljai Testvércsalád Mozgalom nemzeti összetartozásért végzett munkája kiemelt fontosságú. A Nemzeti Együttműködési Alap, "a magyar kormány civil arca" évről évre növekvő támogatást nyújt, idén 5,9 milliárd forintot, jövőre pedig 7,7 milliárdot. Október 1-től várják a pályázatokat. A testvércsalád mozgalom idén 3,8 millió forintot nyert el a pályázatokon - mondta a helyettes államtitkár.
 
Szalay-Bobrovniczky Vince megjegyezte: Ukrajnában továbbra is feszült a helyzet, az együttműködés nem gördülékeny. "Szeretnénk, ha a magyar-ukrán kapcsolatok jobb irányt vennének. Rajtunk nem fog múlni". Ugyanakkor a magyar kormány védi a határon túli magyar kisebbségeket - jegyezte meg a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
 
Székely Attila, a családháló leköszöntő országos szervezője elmondta: a szervezet öt éve, a kelet-ukrajnai háború kirobbanásakor határozta el, hogy megalapítja a testvércsalád mozgalmat. 
 
Ennek célja, hogy személyes kapcsolatokkal kösse össze a kárpátaljai és anyaországi családokat. A jelentkezők többnapos, közös programokon vesznek részt, hangversenyekre mennek, meglátogatják a parlamentet, illetve megemlékezéseken vesznek részt.
 
Az elmúlt fél évtizedben 12 testvércsalád-találkozót szerveztek, amelyen több mint 1800 ember, 400 testvércsalád vett részt. Idén október 18-20. között lesz a találkozó. A szervezők tudomása szerint a testvércsaládi kapcsolatok 60 százaléka a találkozók után is fennmarad - mondta Székely Attila.