Bódis József expozéjában ismertette az indítvány részleteit, köztük azt, hogy az intézményvezetőknek az intézmény létszámától függő pótlékot és ösztönzési keresetkiegészítést lehessen megállapítani.Fontosnak nevezte továbbá, hogy az óvodába járási kötelezettség alól csak a legindokoltabb esetben lehessen felmentést kapni.

Közölte azt is, hogy a magántanulói jogviszonyt az egyéni munkarend váltja fel, engedélyezése pedig intézményi szintről egy hatósághoz kerül az egységes jogalkalmazás érdekében.

A javaslat eleget tesz a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekeket érintő jogi garanciákra vonatkozó alkotmánybírósági jelzésnek is – tette hozzá Bódis József.

Végül elmondta, hogy a tankönyvellátás szabályait ezentúl nem önálló jogszabály, hanem a köznevelési törvény tartalmazza majd.