A többi között több pénz fordítanak a gyermekek ingyenes étkeztetésére és tankönyvellátására is - közölte.
    
Rétvári Bence elmondta: a 2010-es 30 milliárd forinttal szemben idén 79 milliárd forint használható fel a gyermekek ingyenes étkeztetésére. Már nemcsak a nyári, hanem az őszi, téli és tavaszi szünetekben is igénybe vehető ez a juttatás, és összességében kétszer annyi gyerek jut ingyen meleg ételhez, mint korábban.
    
Ugyanakkor egymillió gyerek kapja ingyen a tankönyvet, amire 12 milliárd forintot költ a költségvetés - fűzte hozzá.
    
Amennyiben a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást 2018-ban továbbra is megmaradnak, illetve bővülnek ezek a juttatások, miközben az ellenzék elvenné ezeket - mondta a politikus.
    
Az államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki adásában arról is szólt, hogy idén növekszik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény felhasználásának jövedelemhatára is, 5 százalékkal.
    
Ez azt jelenti, hogy még többen vehetik igénybe az olyan ingyenes természetbeni juttatásokat, mint a gyermekétkeztetés - mondta Rétvári Bence.